Robert Pattinson - Details magazin interjú

Robert Pattinson Twilight-on kívüli élete – Az elveszett fiú

Írta: Jenny Lumet

A megasztár sajnálatát fejezi ki a 80-as évek pornójának elmúlása miatt, felfedi a trópusi betegségek iránti elragadtatását, és arról álmodik, hogy tapogatja egy nőstény elefánt – ismét.

KÁVÉ
Mikor a New York-i Bowery Hotelbe mentem, 2008 időszerűtlenül hideg Novemberében jártunk. Egy fiatal férfi ült a kertben, nagyjából 9 fekete pulóverbe beburkolózva, gyapjú sapkát viselve, cigarettát szívva, és a fejéhez hasonló méretű bögréből latte-t (habos kávét) kortyolgat, valamint vadul jegyzetel egy forgatókönyvbe ebben a zord hidegben. Olvastam arról, hogy a tinédzser lányok hévben égnek hotelje előtt, de ebben a pillanatban Robert Pattinson kezeit egy bögre kávé melegíti fel.

Hello, Jenny vagyok. Szerintem itt vagyok, szóval rámnézhetnél.
„Oké. Rob vagyok. Um… szeretnél hasábburgonyát? Mártással?”

Allen Coulter, a Hollywoodland rendezője és a Maffiózók egyik kreatív alkotója küldött engem. Arra gondolt, hogy megcsinálja ezt a filmet – ez még nem volt teljesen révben, de „találkoznom kellene Rob-bal.”

Rob. Mikor az Egyesült Államokba jött, az ügynöke kanapéján aludt és egy kis szerepet kapott meg egy filmben, aminek címe Harry Potter és Valamienk a valamilye, amely közel 900 millió dolláros bevételt hozott világszerte. Ezután másvalamit csinált, a Twilight-ot, ami 385 millió dollár bevételt hozott a mozikban és majdnem további 200 millió dollárt az amerikai DVD eladások által. Box-office aranybányák, ennek a planétának a női népességéből oly sokan követik őt kontinensről kontinensere egy dühöngő vágytól égve.

Coulter felajánlotta, hogy írjak bele a Remember Me-be (egyébként Will Fetters az egyetlen forgatókönyvírója), az első amerikai mozijában, amiben Rob a földi birodalom egy halandó, nem mágikus, szén-alapú életformáját fogja ábrázolni - Salvador Dalí, akit a Little Ashes-ben alakított, biztosan nem felelne meg ennek. Ahogy Rob a forgatókönyv lapjain rendületlenül firkál, egyértelmű hogy elkezdte saját módosítási folyamatát.

Rob arca állandóan élénk – főleg gyorsan változó szemei, amik folyamatosan mozognak és kitágulnak, mert állandóan agyal valamin. A latte iszogatás felett Jimi Hendrix-ről, hasábburgonyáról, lányokról, művészetről, sörről, filozófus unokatestvéréről, lányokról, igazságról, Istenről, a kutyájáról, lányokról elmélkedik és vajon az e heti lesifotós követte-e őt L.A.-ból. Nem hiszem, hogy ki tudja kapcsolni az agyát, ha akarná is.

Annak ellenére, hogy rajongók csapata nyomon követi szállodáról szállodára, ostromolják mindegyiknél, mint a római hadsereg, se nem félénk, se nem beképzelt – éhes, kíváncsi, örökké a szellemiség felé vonzódik. Lehet, hogy nem hangzik nagy dolognak, de gondoljunk a körülményekre: teljesen idegenek meg akarnak baszni, lelőni, te lenni, megvenni, eladni, beletúrni a hajadba, nézni szex közben, hallani pisilni, hasábburgonyát enni veled, elrabolni téged és betömni az autójuk csomagtartójába. És te? Többet, többet és többet kell tudnod az egzotikus trópusi betegségekről.

Rob és Én felfedezzük, hogy közös elragadtatással vagyunk a nyomorúság/szerencsétlenség iránt, ami megcsonkít, eltorzít és undort kelt: a cancrum oris-t (üszkös szájnyálkahártya-gyulladást) hozza fel, mely baktérium kimarja az arcod addig amíg nem keletkezik egyfajta ablak a fejed oldalán és az egész világ láthatja a fogaidat; megemlítem a ciklikus hányási szindrómát, olyan állapot amiben szó szerint okádsz a teljes istenverte idő alatt; örömét leli a lymphatic filariasis-ben (elefántkór), ahol a parazita férgek belebújnak a nyirokcsomóidba és a heréid görögdinnye méretűre dagadnak, ami arra kényszer téged hogy talicskában cipeld őket.

Előhozakodunk egy kasszasikerszerű mozival, melynek címe Candiru Infestation, egy kis halról szól ami felúszik a húgycsövedbe és húgyvezetékedbe és beledöfi a farkadban a hátrafelé néző esernyőtüskéit, amiket a gerincéből lő ki.
„Kibaszottul briliáns! Olyan lehetne, mint a Némó nyomában!” mondja Rob. „És a kis candirú elveszik a herékben! Gondolj a filmzenére!”

ELSŐ SÖR
Tizennégy hónappal később Londonban vagyunk. A New Moon, a Twilight Saga második része beállította a legnagyobb éjféli nyitás és legnagyobb nyitónap box-office rekordját. A Remember Me Rob fiatal-férfi-válságban-drámája kész. 24 órája van még mielőttt nekikezd a Bel Ami próbáinak, mely Guy de Maupassant novelláján alapszik, amiben egy paráználkodó társadalmi törtetőt játszik.

Arra vár, hogy felvehessen engem a hotelje bárjában. Magának egy korsó sört és emlékezve az én italválasztásomra, egy diétás kólát rendelt nekem. Egy jó anyukának a jó és bájos fiaként viselkedik.

Azt mondja, hogy egy különleges közeli étterembe akar vinni, „csak egy kis félreeső hely.” Szóval ebből félreeső helyből annyi derül ki, miután az egész Coven Garden körül vándoroltunk, hogy nem találjuk. Nem tűnik túl meglepettnek, tényleg. Újabban elveszetté vált a saját szülővárosában. De pár éve volt, hogy valójában itt élt, és London egyébként is megtévesztő, mint a fene.

Mérlegelve az alternatívákat, bekukucskálunk egy zsúfolt kávézóba, ami tele van fiatalokkal és szép, de visszahőköl. Néhány perccel később, mikor megérkezünk egy kis mexikói helyre, egy kicsit ideges lesz. Hmm. Megkérdezem tőle vajon, ebben a pillanatban képes arra hogy kiszagolja az őrült rajongókat, akik az asztalok alatt leselkednek.
„Igen. Persze. De mikor utoljára itt voltam a guacamole szar volt.”

Rob nem igényel szabászati engedményeket Britannia elmúlt 30 évének legrondább téli időjárásától. Egy legombolt, vékony Carhartt-szerű kabát, kesztyűk nélkül. Van sapkája, talán ugyanaz amit New York-ban hordott. Be vagyok bugyolálva, mint a Michelin Baba és kibaszottul fázom. Vidám, nyugodt, rendületlenül kacarászik. Ez történik velem, hiszen úgy tűnik London egy olyan szabadságot enged meg neki, ami számára New York-ban vagy Los Angeles-ben nincs meg. Egy londoni éjszaka kihalt, hóborította az utcák, egy olyan epikus vihar után ami megbénította Heathrow-t és lezárta az Eurostar vonatokat, ez olyan mint egy zabolátlan vad játék mialatt megérkezik a különítmény.

Anélkül hogy próbálnánk visszatérünk oda ahonnan elindultunk, a Covent Garden Hotel elé. Az utca túloldalán van egy csúcsminőségű szex-és-rabszolga-játék bolt, a neve Coco de Mer. Megemlítem, hogy korábban beugrottam oda (a Nemzeti Galéria előtt, köszönöm) és mesélek neki arról az őrült szado-mazo test-hám szerkezetről, ami lehetővé teszi hogy úgy öltözz fel mint egy ló és hosszú farkad legyen.
„Ez annyira angol. Ezt akarom a teljes interjú alatt viselni, egy ló szemszögéből.” mondja miközben a járdán patadobogást színlel. „Komolyan. Mint egy közvéleménykutatási kísérletben. Ez a hely még nyitva van?”

MÁSODIK SÖR
Bent vagyunk, a Brasserie Max hoteljének egyik meleg zugában, és Rob-nak egy másik söre van. Arról beszélünk, hogy hogyan állja meg a helyét. „17 éves koromig nem tudtam, 20 évesen itt volt ez a masszív, alaptalan önbizalom. Határozott elképzelésem volt magamat illetően és hogyan érjek el sikert, ami döntések meghozatalát vonta maga után. Látom magamat ahogy felveszem a telefont és mondom, ’Egyáltalán nem’ vagy ’Határozottan igen’. Irányítani. Kivéve, hogy rá kell jönnöd vajon annak az útnak, amit 19 évesen vagy 20 évesen gondolsz van-e bármilyen értéke is. És végül megértettem, ezzel az irányítással, ami valószínűleg látszólagos volt, nem haladok előre. Szóval most lemondtam erről egy kissé. Egy kicsit meztelen leszek. Kivéve ma este, mert kibaszás ez hideg és a golyóim összezsugorodnak.”

Golyóit fedve tarthatja télen, de Allen Coulter azt mondja, hogy a Remember me forgatása alatt, Rob lemeztelenítette önmagát: „Ez az irányításról szólt számára a kezdetekben. De sokkal inkább fejlődni akart, mint amennyire megvédeni magát. Igazán bátor – főleg egy fiatal srácnak ekkora célkereszttel a hátán.”

Rob lelkesnek látszik, hogy megszabaduljon némi ruhától - megválva a gyeplőtől.

„Utánanézünk annak a hámnak? Komolyan, végül rájössz nem tudsz minden egyes döntést meghozni. Mindig építettem, mindig védtem valamit. Ugyanakkor, úgy látszott elveszítem az előrehaladás képességét. Sarokba szorítva védtem magam. Mentálisan is.” Ebben a pillanatban kattant be neki: „Alig emlékszem az elmúlt két évre. Nem úgy mint egy parti homályára vagy valami ilyesmire. Csak… őrület volt.”

Ott van ez a szürreális dolog. Mint amikor Cannes-ban egy jótékonysági rendezvényen két résztvevő együtt közel 60 000 dollárnyi ajánlatot tettek, hogy Rob a lányaiknak csókot adjon az arcukra. Vannak ijesztő dolgok, bár az ötlet hogy veszélyes támadás érné, számára teljesen elképzelhetetlen: „Igazán nem mindennapinak találnám – ha lelőnék, a szó szoros értelmében hisztériás rohamban törnék ki. Így vélekednék ’Komolyan gondoltad? Jézus Krisztus, Zac Efron-nal csináld ezt! A társadalmi ranglétrán fontosabb, mint én.” Abban viszont eléggé biztos, hogy vannak jó dolgok is. „Ott van az időtöltés néhány elefánttal egy barcelonai golfpályán…”

Belesodródik egy ábrándozásba. Könnyen elámul, és ebben a pillanatban lekötik a titokzatos zöld bar snack-ek. Olyanok, mint a wasabi borsók, de mégsem. Chili porral vannak bevonva és úgy néznek ki mint az apró daganatok. Minden egyes darabot megeszi. „Baszki, ezek jók. Mik ezek? Fel akarom szívni őket – kitisztítaná az orrüregeimet.”

HARMADIK SÖR
Rob éhsége több mint képletes. Két fogást rendel—mini marhaburgert paradicsommal és hagymával ízesítve valamint mini csirkeburgert mango chutney-val [chutney: gyümölcsből, ecetből, cukorból és különböző fűszerekből készül, állaga a lekvárhoz hasonlít]—kísérőnek pedig egy újabb korsót. „Olyan sokat eszek, hogy megszállott kajásnak tűnök. Szoktam szobaszervízből enni, de mindig nyugtalankodom miatta, úgyhogy vagy hatféle dolgot választok a menüből és aztán mindent megeszek.”

Nem akar kihagyni semmit, így egy kis megbánásra is rámutat. Nem akart mindig színész lenni. Modelkedett. Tehetséges gitáros és zongorista aki játszott a gondolattal, hogy követi testvérét, Lizzie-t a pop zene világába. De ő komoly típus, legkomolyabb vágya a politikai beszédek megírása „Teljesen magával ragadó. Csak két vagy három perced van, hogy hass valakire. Hogy meghalljanak. Hogy megkapják az üzenetet és hogy legyen visszhangja is. Élveztem a Twiligh-os nyilatkozásokat, mert hasonló volt ezekhez. De egy idő után kicsit kimerültem. Ha azt akarod, hogy az emberek meghallgassanak, jó ha van igazi mondanivalód. Felelősnek éreztem magam azért, hogy lenyűgöző legyek. Te alkudozol a hallgatósággal. Ez elég nekik? És ez is befolyásol abban, hogyan tekintesz a művészetre.”

Művészet. Logikátlan azt gondolni, hogy neki nem lehetnek saját gondolatai, csak mert rengeteg embernek segített sok pénzt keresni.
„Azelőtt úgy éreztem nem tudok kitörni, magamból sem. Most úgy érzem, mintha az agyam mentén lennék és csak néha néznék befelé. De tudom, hogy minimum újabb 10 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy akárcsak távolról is elégedett legyek magammal. A színészkedéssel legalább megpróbálhatsz . . . nagyszerű lenni. De aztán eszembe jut, hogy azzal, hogy jó vagy nagyszerű akarok lenni, vagy csak hogy művészetet akarok teremteni nem teszem e olcsóbbá ezt az élményt?”

Attól félek szét fog robbani a feje. Kérdésre kérdéssel válaszol. Egyik ajtóból nyit újabbat. Ez gyakran vezet gondokhoz a forgatókönyvekkel kapcsolatban: Mivel minden karakter szempontja látható, gyakran szüksége van egyfajta kivonásra. Ennek a fogásnak a lényege, hogy amíg ez a kivonat tartalmazza az összes karakter lényegét, addig ez csak csak a képzeletének vad kicsapongását eredményezi. Ez a kaleidoszkópos-vízionálás.

Néhány ember előtt ott a végtelen óceán és csak a nagylábujjukat dugják bele. Rob addig akar úszni, míg el nem merül, és megpróbálja mindet kiinni, mielőtt elnyelné. Aggodalmának forrása, hogy igazából senkinek sem mondhatja el, ha többet akar: „Kérlek ne állítsátok be ezt az egészet panaszkodásnak. Kérlek. Én vagyok a legszerencsésebb fattyú a világon." Attól tart, hogy önzőnek tűnhet. Aggódik, hogy talán egy nonhumanista-szeparitista-különc, hisz legbensőségesebb kapcsolata a kutyájával van. És aggódik, hogy lehet e valaha is olyan színész, aki képes elérni a tömegeket és hogy kérhet e még ezen felül mást is.

„Ha létezik valahol—ez a láthatatlan-kreatív-szellem-téma—akkor te vagy az a közeg, amin keresztül elér az emberekhez és megérinti őket. De . . . mi hatalmaz fel arra, hogy te lehess ez a közeg? Milyen jogon állíthatod ezt? Ezek után szerzel egy ügynököt, megmondod neki, hogy akarsz 20 millió dollárt gyümölcskosárral köszi szépen, csak mert te vagy az a bizonyos közeg.”
„Színészként felemelheted vagy lealacsonyíthatod az emberi tényezőt. Szerintem ugyanez a helyzet bármivel amit csinálsz—megpróbálod magasabb szintre vinni és egy nap talán sikerül is.” Egy színész valóban képes arra, hogy felemeljen minket, de Rob öntudatlanul is halkan kezd el beszélni, akárhányszor kiejti a színész szót vagy annak bármelyik variációját.
Rob, észrevetted már, hogy akárhányszor kimondod azt, hogy színész vagy színészet szinte suttogássá halkítod a hangod?
Őszintén megijed. „Tényleg?”
Igen, olyan, mintha azt mondanád Nigger.
Nevet majd megkönnyebbül. „Mi lenne ha úgy 'viselkednénk' mint a Niggerek'? Megbaszhatnánk — meg se hallanánk semmit. . . .”

NEGYEDIK SÖR
Rob újabb sört rendel a pincértől. Az egyik bácsikájáról beszél, aki abban a Yorkshire-i acélaprítóban dolgozott, ahol az édesapja felnőtt. Rob édesapja és egy másik bácsikája elköltöztek, mihelyst elég idősek voltak hozzá, de az idősebb testvérük ott élte le az egész életét.
„Házakat dózeroltak le, egész utcányi házakat. Apám megkérdezte tőle, 'Miért maradsz?' Ő azt mondta, 'Ki vigyázna akkor anyánkra?' És akkor elgondolkoztam, kibaszott Jézus Krisztus, velem nincs minden rendben érzelmi téren, mert nem valószínű, hogy én meg tudtam volna hozni ezt az áldozatot. Az egyetlen jelentős érzelmi kapcsolatom a kutyámmal van. Kapcsolatom a kutyámmal, ez nevetséges.”

„Szerintem képesnek kell lenned kitörnöd sajátmagadból, hogy valamiféle művet alkoss. Én állandóan zenélni szoktam, és a legnagyszerűbb dolog ilyenkor az, hogy elengedem és meglepem magam azzal, hogy a saját magam rúgom seggbe és felszabadulok.”

Megpróbált kitérni a fotósorozattal kapcsolatos beszéd elől—nem volt könnyű.

„Nagyon utálom a vaginákat. Allergiás vagyok a vaginákra. De nem mondhatom, hogy nem tudtam róla, mert ez egy 12 órás fotózás volt, szóval volt róla elképzelésem, hogy ezek a nők meztelenül maradnak öt vagy hat órán keresztül. De nem voltam teljesen felkészülve. Fogalmam se volt, mint mondhatnék ezeknek a lányoknak. Hála Istennek, hogy másnapos voltam.”

Anyukádnak meglesz erről a véleménye?
„Oh, Istenem.” Fejét kezeibe temeti, majd vállat von. „Hát, végülis élvezte mikor beköttettem neki a kábelt.” Ne úgy képzeljük el, hogy Rob anyukája késő este londoni otthonukban nézi a Skinemax [pornó] csatornát. "Nem, nem! Istenem, dehogyis! Annyi, hogy a meztelenség ma már mindenhol jelen van. De ez a sorozat, ez olyan nyolcvanas évekbeli meztelenség, érted? Ha megnézed a nyolcvanas évek pornóit, láthatod, hogy volt bennük valami eredetiség, valami báj—pont mint ebben a kis meztelen közösségben. Akik ezt csinálták, ezt kedvelték és tisztelték. Ez távolról sem az a pornó, ami manapság elérhető. Semmilyen közösség nincs bennük. Csak ott van mindenben, mindenhol.”

ÉDESSÉG
Angliában a Smarties csokoládéból készül, olyan mint az M&M's csak fura színekben, mint például mályva vagy pávakék és sokkal finomabbak. Rob nem az a desszertes-fajta srác, ennek ellenére elszipkázza előlem az utolsó csomag Smarties-omat. "Fantasztikus. Máris megettem vagy 5000-et ezekből. Látod mivel kell foglalkoznod?”

A Remember Me-ben egy olyan srácot játszik, akinek a problémái nagyon hasonlóak a sajátjához. Tyler egy fiatal férfi, aki magába zárkózott, de aztán találkozik egy nővel, majd ellentétbe kerül, és választania kell, hogy továbbra is lakat alatt marad vagy pedig kilép az életbe és a világba.

„Tyler tudatában van a tetteinek. De nem tudja, hogy érnek e egyáltalán valamit. Lehetsz valaki, ha egy buborékban élsz? Ő ennek a kellős közepében van leragadva. De ugyanakkor szerencsés, hogy választhat. Egy szerencsés ember, akinek veleszületett tehetsége van a zűrös dolgokhoz.”

Mi vonzott a szerepben?
„Hogy szerencsés ember vagyok. Hála Istennek. És zűrös is. Hála Istennek.”

Mesél arról a könyvről is, amit mostanában olvasott, a címe Eat the Rich P.J. O'Rourke-tól (elárulom: P.J. a húgom férje, bár erről Rob-nak fogalma sem volt). Vonzotta az a rész ahol erről volt szó: Az egyik ember gazdagsága nem a másik szegénységét bizonyítja—és fordítva. Rob némileg zavarban, hogy hangot adott ennek az eszmének.

Nem tudja, hogy bűnbánó legyen vagy inkább sütkérezzen ebben vagy netán mindkettő. Az van, hogy arra a rendkívüli életre, amiben most része van, még nincs elfogadott szabály. Elmesél egy történetet az elefántokról. Nem a barcelona- elefántokról — hanem azokról akikkel mostanában találkozott Kaliforniában.

„Tudtad, hogy az elefántok dorombolnak? Nagyon durva ha nem tudod mit is csinálnak. Olyan mint a macskadorombolás, de a fejük nehéz, így úgy hangzik mintha velociraptorok csinálnák. Érezni lehet a földben a talpad alatt. Volt ez a nagy nőstény, ami elkezdte szaglászni a lábamat—nagy nőstény elefánt, az volt. Olyan erősen szaglászott, hogy felszedte az útburkolatot, mintha az ormánya porszívó lett volna. Aztán az egész testemet a szájához emelte. A fejének támaszkodtam, és ahogy lassan elengedtem, erősebben szorított, de nagyon óvatosan és amíg fejjel lefelé lógtam a szájánal ő átkutatta az ormányával a zsebeimet, mentolos rágó után kutatva. Életem legjobb napja volt.”

Tehát átadtad egy elefántnak az irányítást, aki átkutatott, kirabolt, és elszedte a nassodat— pompás volt?
„Igen. Annyira csodálatos volt, hogy el sem tudod képzelni. És a baby elefánt is teljesen izgatott lett, ugrált és öt másodperc alatt megcsinálta a trükkjeit majd meghajolt mindenkinek. Konkrétan nevetett. Briliáns. Tudtad, hogy más állatokat is tudnak utánozni? Lovat, csirkét, majmot —mindenesetre ezek az elefántok tudják. Ők filmes elefántok voltak. Az egyik írta a forgatókönyvet, a másik meg megrendezte.”

Nevet. Los Angeles-ben járt, hogy Sean Penn-nel a Water for Elephants-ról, egy Sara Gruen regény adaptációjáról beszéljenek. Az elefántok is ugyanúgy színészek, mint ő, és reméli, hogy egyfajta kozmikus szinten, valamennyire olyan lehet majd, mint ők.

„Tudod hogy halnak meg? Az elefántos srác mesélte, hogy az őrlőfogaik elhasználódnak a sok faevéstől, de vagy hat alkalommal regenerálódik. Ezután pedig [ha kihullik] lassan éhen-halnak. Ez elég szívszaggató, de így legalább megkapják azt az időt, amíg felkészülnek az elefánt temetőre. Hihetetlenül megkreált teremtmények. Szerintem az emberek meg csak baszott sokáig elhúzzák ezt. Ha tudnám, hogy amikor a fogaim kihullanak, az ezt fogja jelenteni . . . Wow. Életem legszebb napja lenne. Gyönyörű, gyönyörű nap.”

Pár pillanattal később Rob bejelenti, hogy fog egy taxit hazafelé majd kimenti magát.

Menjek veled? Nem vagyok oda azért, hogy magad menj ki oda.
„Megleszek.”

Posted in: details magazin,Robert Pattinson